Zavaros gondolatok

 Basszus már elég rég nem írtam...

 A gimi egy kalap sz*r, bár ezt már eddig is tudtam de ez az újabb év..
Találkám egy felsőbb évfolyamossal fantasztikus volt. A lány elmondta hogy konkrétan hihetetlen vagyok.
Hogy egy 23 éves pasit néztem ki magamnak, és CSAK annyit szeretnék hogy körbeutazhassam a földet.
 Rendkívül hihetetlen hogy miért is vagyok hihetetlen.
Ha tényleg mindenkinek a vágya hihetetlen, végül is mindenki hihetetlen hiszen mindenkinek van vágya. Az igazat megvallva a srác akit kiszemeltem tényleg 22-23 éves. És igen körbe akarom utazni a földet..

 Valójában most teljesen másról akartam írni.
A... csillagokról a, a beképzeltségről..
Az életben sokszor azt hisszük hogy rosszak vagyunk, vagyis hogy vannak nálunk jobbak. Ez egy elég kellemetlen érzés. És hogy mások világképe elérhető, míg amikre mi vágyunk messze, messze vannak tőlünk.
De ez baj?
 Ha nem lettek volna nagy vágyak semmi se lenne most.
Úgy hogy igen, tényleg kiszemeltem egy 22 éves srácot és igen mást is, és bárki mondhat bármit, de a földet is körbe lehet utazni!

Ki a szerencsés?

Hát persze hogy én!

 A legkevesebb dolog amit elvárhatok, az írásbeli központi, a szóbelik és a fejfájdító várakozás után  az új suliban lévő jó pasik. Ennyit igazán "megérdemlek".
 De ne nézzetek elkényeztetett fruskának, én csak a saját kreálmányú mondásomhoz ragaszkodom. Az eddig látottak alapján pedig, nem alaptalanul.:

Új suli, jó pasik

  Mint mondtam, új suli.. egyéb dolgokkal jár, az esetlegesen rossz, vagy épp egészen elmegy fajta tanárok mellett. Nem is beszélve az egy fokkal jobb kajáról amiről fél év után leiratkozol.

Ha végre rátérek a lényegre, -hogy miért is vagyok szerencsés- az a drága barátnőm jut az eszembe aki külföldön lakik már több éve. Az ő sulijában korántsem nyolc év után jön a következő iskola, hanem sokkal,de sokkal később. S az iskola rendszer sem épp a Magyarország féle  "csodálatos tanterv"..

Ezúton is szeretnék kitartást nyújtani neki a hosszú évekre. :D

Tehát, a minap jelentette ki milyen jó nekem, hogy új pasik között találhatom majd magam, s ő csak akkor élvezheti a társaságukat amikor engem vár suli után.

De hát mindenki megszenvedi a saját céljaihoz vezető utakat, s én már az út végén állok büszkeséggel telve, s (remélhetőleg) jóképű, izmos, intelligens srácok látványába merülve.

CRUSH

Azok a rajzok önmagukért beszélnek. Nem nézte meg hanyas lett a dolgozata, rögtön rajzolni kezdett. Gyorsan szenvedélyesen. Nem érdekelte ki figyeli ki nem. De én láttam, A-t kapott. S még is kidobta a papírt. Nem tette el a rajzot, pedig ez ő. Még is mást muta..
-Oh , neharagudj! Jól vagy?- Scott átfordult, miközben derekamnál fogva megtartott. A biciklim a földre esett. Futni van. Futni jár minden nap, hétvégén is. Mindig el megy a házunk előtt.
Nem szóltam semmit,gyengéden bólintottam, fejemet az aszfalt felé irányítottam.
-Úgy látom jól.-mosolygott s végig a szemembe nézett.- Mi a neved?
-Bess..- pillantottam rá gyorsan s vibráló szemét pillanthattam meg.
-Én Scott vagyok.- Scott Norris, a foci csapat egyik volt játékosa, aki gyönyörűen rajzol, de ezt senki sem tudja..
-Tudom.- Idiótának éreztem magam ahogy rávágtam a kijelentést hogy tudom ki ő..
Kicsit furcsálva nézett rám ,de még mindig mosolygott, fülhallgatója pedig fülében "csüngött".
-Együtt járunk irodalom órára- emlékeztettem s tekintetemet továbbra is a földre szegeztem.
-Oh, sajnálom.  Mit hallgatsz?- Egy másodperc alatt döntenem kellett. Úgy döntöttem nem mondom meg. Felé nyújtottam a fülhallgatóm egyik felét, halkan kuncogott s betette övé helyére.
Röpke pillanat alatt kivette.:
-Klassz zene.- szememet fürkészte, de nem tudta sokáig, mert én képtelen voltam tartani a szemkontaktust.- Na nekem mennem kell, örülök hogy megismertelek.- Vette fel biciklimet a földről. S ment is volna tovább de belőlem kiszakadt a kérdés:
-És te mit hallgatsz?- magamra sem ismertem..
Visszafordult s fél lépésnyire megállt tőlem. Kivette a szürke fülhallgatót és átadta nekem és én olyannyira elmosolyodtam mint még közelében sose mertem.
Arcom pár centire volt mellkasától s kezem zavarosan járt egyik hajszálamról a másikra.

Gitár szólót hallottam meg, majd egy férfi hangot. Dallamos, egzotikus zene volt.
-Mighty Hands.- Mondta - Tetszik?
Bólogattam lesütött szemmel majd, kivettem fülemből a készüléket. Visszatette fülébe s elköszönt:
-Imádom.- mosolyogtam szerényen.
Szőke haja belelógott szemébe, izmai halványan formázták meg karját.
-Hát akkor szia!- és futott tovább.. Én pedig biciklimmel mentem tovább, keresztül az úton.

Senki sem irányít, sem a világ sem az emberek,

Szabad vagyok mint a madár,

Ha a ketrecem elsüllyedt a végtelen mélybe.

-A végtelen magabiztosság

Oh igen. Sok sok dolgot elmondhatnék amit megtettem, meg akartam tenni vagy épp nem tettem. Néha el-elmélkedek azon mi lett volna ha.. Fontolóra veszem a tetteimet, így jó és rossz emlékek érzelmileg is újra szántják az újból termesztett önbizalmat, erőt.
Természetesen tiszteletben tartom a múltat, hisz hozzátartozott egykor a jelenünkhöz, ahhoz akik most vagyunk. De hova tovább?

Hova próbáljam kötni ezeket az emlékeket? Húzzam a jelenbe? Így éljek a múltban?     Nem. A múlt fontos dolog, tanultunk belőle, csalódhattunk benne, érhetett miket sok meglepetés, fájdalom, öröm.

De most a jelenben, a magabiztosság számít sokat. Az amit érzünk. Amit magunkénak tudunk, például  tudás- amelyről csak mi tudjuk hogy mennyi rejlik bennünk senki más!
A végtelen magabiztosság minden ember segítsége, mindenkinek a támasza és a sikereinek is része.

-A második félév

 Igen, igen. Idáig is eljutottunk és bár meg kell mondjam egyszer-egyszer elestünk az úton, de felkeltünk és jöttünk tovább.
A holnapi nap más lesz. Mint eddig. -mondhatjuk- de a tanárok és az órák száma valószínűleg ugyanannyi marad.

 Ezután már érdemes számolni a napokat a nyárig és a szabadságig. -amelyet én köztünk szólva inkább neveznék rabságnak a forróságban.

Van akinek a holnap csak egy újabb förtelms hét veszi kezdetét, van akinek egy várva várt találkozás következik pár óra múlva.
Az ami mindenkinek közös, és tényleg közös az az idő. Mindenkinek telik és múlik mindenki megéli valahogyan, valakivel vagy valaki nélkül. Mindenhol két perc százhúsz másodperc és mindenki figyeli hogy késik-e valahonnan vagy sem.

Kezdjük meg a második félévet! Legyünk reménnyel és magabiztossággal teli!

Hibákat keresek

Keresem az utam s néha keresem a bajt,

Még sem vagyok az akinek mások mindig is látnak.

Próbálom megérteni,mért romlik el minden. 

Miért történik rossz ha feszegetem a határos énem.

De nem kapok választ ,csak röhögést a képembe.

Nem tudom az okát,miért lesz a merészségemből,

Ilyen félresikerült, szipogós helyzet.

Én csak keresem az utam,s néha keresem a bajt,

Várok valakire, aki engem akar.

De nem jön ő, vagy túl sok van.

Mert minden második személy számomra ő maga.

Így csak állok egy magamban s nem történik semmi.

A filmekben ez nem így szokott lenni.

Mert én keresem az utam ,s néha keresem a bajt,

Kapcsolatokat kötök, ami mindenkit megzavar.

Próbálok remek lenni, de miért nem élvezem?

És próbélok elvegyülni, De mindezt különc ként élem meg.

Szóval csak keresem az utam,néha keresem a bajt.

Keresem azt aki engem akar!