Novella

Sziasztok! Úgy gondoltam itt az ideje hogy belekezdjek valamibe és erre egy novella tűnt a legalkalmasabbnak. Legalább is annak indul. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

 Prológus

 

MELODY BRIGHT ezt a nevet-vagy is az embert keresik és ez vagyok én. Néhány napja még egy átlagos lány voltam az Appatage gimiben, egy a sok közül. Egy az árnyékokból és személyek közül akik egy parányi helyet foglalnak el az univerzumban. Nem igazán voltak barátaim, sem mások akik igazán számítottak.  Ám egyszer csak felhoztak egy hírt. A suliban mindenki engem nézegetett, de nem tudtam az okát, ugyan az akartam lenni aki voltam a felfigyelés előtt, egy árnyék.

Azt hittem itthon minden rendben lesz. Nem kell a szobámba bújva töltenem a napjaimat, mert boldog leszek. A családom körében, hogy most más lesz mint eddig.

De tévedtem. Mert túl sokat várok el. S ez nem az első alkalom. Próbáltam már változtatni ezen de hiába.

Apukám csak a fenyegetéseket tömi a fejembe s ha választhatok inkább a szobám mint ezernyi (igaz hogy üres, de még is szívig megbántó) fenyegetéseket hallgatni.

És ott van még anyám, aki kinézetre olyan szent hogy még istent is becsapná ezzel az álcával. Belül egy sötét nő aki gyereket sem akart magának. nem csak hogy ezt minden alkalommal a fejemhez vágja néha még pofont is ad hozzá. De olyat ami megmarad s beleivódik a bőrbe.

Behúzódok a saját zugomba s hallgatom a kiabálást s ordibálást amelyet a szüleim nap mint nap megismételnek.

Nem tudom már ezt tovább csinálni! Egyszerűen nem tudom elviselni ezt! Azt mondják nincs baj ,de hazudnak.

Nem lennék mérges ha elválnának. Nem érezném hogy csak a felel családommal vagyok.Nem. Csak ne kellene őket folyton hallgatnom!

Így hát megtettem. Először úgy gondoltam nem fog menni. Hogy fájni fog.S nem fogom bírni. Vissza kerülök oda ahonnan elindulok.

Összepakoltam a bőröndömbe elvetem némi pénzt s vonatra szálltam.

Szerencsémre fülkés volt szóval reménykedtem hogy egyedül lehetek a gondolataimba merülve s azon filózva mi lesz ez után?

A csekély csomagommal bőven elfértem volna az egy-egy üres helyen az emberek között, de kitartottam a végsőkig és találtam egy üres "dobozkát".

Bent leültem behúztam a tolóajtót és feltettem a bőröndöm a tartóra,ami felettem mereven állt ki a falból. Egy-két megállóig még egyedül maradtam, de azután már nem úsztam meg.

-Szia! Leülhetek?- Kérdezte egy barna szemű magas barna hajú srác akit korombelinek néztem.

Érzések

Sziasztok!

Most nem egy résszel jöttem, hanem inkább egy gondolattal.

Épp az egyik kedvenc sorozatomat néztem amikor megszállt az ihlet.

Remélem tetszeni fog!

Számtalan dolog fontos az életünkben, de mind tudjuk mi a legfontosabb, nem tudjuk mikor jön el, nem tudjuk hogy jó döntés lesz e de átéljük és leforráz minket a tudat hogy mi voltunk azok akik megszenvedték,megízlelték, élvezték a dolgot.

Ha pedig kikapják a kezünkből, ezt. Ami mindörökké a miénk maradhatna és csak minket illet, akkor válik a kezünk ólommá, a lelkünk fagyossá majd olvadttá, mert szétfolyik bennünk a tudat hogy a mi kezünkben volt, és elvesztettük.

Nem tudunk tenni ellene semmit. Csak meredünk és próbáljuk kitalálni ki tehette. Ki merészelt ilyet tenni? Ki volt olyan vágyakozó és bűn tudatlan hogy ezt tette és nem érdekelte a következmények? S az egész világ előtt kitárul? Ki a hibás? Kiben nem kellett volna bízni?

És akkor rájövünk.

Rájövünk hogy mi tettünk mindent . Mi tettük meg azt ami miatt bűntudatot kéne éreznünk, mi rejtegettük azt amit tudtuk hogy ha kiderül, elsüllyedünk a kapkodó kezek között melyek széthúznak s belénk ordítják a hibát, félelmet, titkos örömet, mi kitudódott s az egész világ őrzi már, csak nem titok ként ahogy azt mi várnánk.

Fontos hogy érezzük, a mi életünk! Nekünk kell tennünk, alkotnunk és figyelnünk, ahhoz hogy boldogok legyünk. 

Mindennapi esetek

Hát hogyan írhatnám le a mai napot???
Kínosan,kitartóan,hosszan tartó 21 és fél óra- eddig legalább is.
Mivel ma a mamámhoz mentünk anyukámmal korán keltünk-kellett kelnünk hogy pontos legyek.
Felvettem a körloknis szoknyámat fehér ujjatlant és a fürdőbe mentem- eddig minden okés volt, bár kint nagyon fújt a szél és így mint "csípős, szeles napunk lesz" gondolatot halottam képzeletben anyukám szájából.
De gondoltam majd rábeszélem hogy jó ez így... Na szóval végül még sem így lett. Bevittem a fürdőbe egy farmert, egy lila felsőt és mintás melltartót mert miért is ne?? Nem kell mindig fehér!
Szóval szanaszét voltak a cuccaim a fürdőben. Kivasaltam a hajam, megmostam az arcom- fordított sorrendben- és elkezdtem fogat mosni. Ekkor jött a nap (számomra)kínos része:

   Apa bejött hogy kezet mosson és a levett fehérneműm (melltartóm) benne volt a kagylóban. Apa felvette. Majd arrébb rakta. Nagyon kínosnak éreztem, ezentúl mindig a szobámban fogok öltözni!!!
Az egyszer biztos- na meg a ne hagyd szét a cuccaidat dolog is itt van még de könyörgöm!! Ha én vagyok bent akkor az enyém a fürdőszoba!!!

A nagymamámnál csak egy parás dolog történt- ha nevezhetem így a dolgot- még pedig felmentünk egy öreg nénihez egy panel házba és -használt ruhákat néztek az anyukám és a mamám- bár ez lényegtelen- DE szinte biztos voltam benne hogy nem lesz ebből sok minden. Végül is méretileg és mivel egy öregebb néni ruháiról van szó hogy lehetne anyukámnak aki 40 körül van??
  Szóval az a legfontosabb dolog hogy megláttam az egyik helységben egy házaspárról készült esküvői képet. 
Mivel nem akartam illetlen lenni megkérdeztem hogy megnézhetem-e?
A válasz -hogy a néni által fejezzem ki magam- persze lett. Közelebb mentem hogy megnézzem.
Egy régi szekrényen  volt amely tetején rengeteg bakelit lemez "porosodott".
A képen felismertem az öreg hölgy fénykorai önmagát és férjét aki már meghalt.-itt jön a hátborzongató rész.- Annyira kedvesnek és megigézőnek  tűnt (a férj) azon a képen hogy nagyon megtetszett. Valahogy az az érzés fogott el hogy "nem lehet halott, annyira ismerősnek és szenvedélyesnek tűnt", "Nem hiszem el hogy ő nem most éli ezt a fénykorát!!!"

 Végül is nem tudom mire fogni ezt az érzést... meglepő gyorsasággal ért és mikor kimentünk a szobából kényszeresen mentem vissza- míg a nagyszülők beszélgettek és nem vetttek észre-hogy egy-egy utolsó pillantást vegyek arra az arcra. Amely most már örökre az elmémbe vésődött.

Gödörben

 Nyáron nem szoktam számolni a napokat, csak egyik követi a másikat. De ha angolra készülök minden héten akkor valószínű hogy számolom a perceket, hiszen le akarom tenni nyolcadikban a középfokú angolt!!! -Ezért tenni is kell!! Mondjuk én teszek is.
 A nyár, amikor várok rá teljesen más képet fest mint most.
A bulik, tömérdek éjszakázás a legjobb barátokkal, filmes maratonok sok sok popcorn-nal és óriási vásárlások a plázában nyári ruhákból- bár ez inkább csak a lányoknak szól, de nem tudhatom! 
Szóval inkább ezt képzelném el. Sok vidám pillanatot, meggondolatlanságot, szenvedélyt és szoba-hőmérsékletű medencét!De úgy tűnik ez csak egy festett vászon a valóság előtt.
Miután megettem apukám szülinapja alkalmából kapott csokiját- szóval az övét- készen állok hogy megbirkózzak a feladatokkal amik várnak még rám!
A meggondolatlanságokkal, gyors döntések következményeivel, akadályokkal és érzelmekkel!
Mondjuk a legjobb barátnőim sem nagyon érnek -épp most- rám mivel egyikőjük külföldön, míg a másik a pasijával tölti el az idejét.

Úgy érzem be vagyok szorítva egy gödörbe és nem húz ki senki, csak ülök lent és várom hogy történjen valami, de nem történik. Ha szeretném a nyarat,vidáman és felhőtlenül boldogan megélni mit kéne tennem? Húzzam ki magam a gödörből?! Lehet hogy azt kellene, és nem várni míg mások cselekednek.

"Csak magunk tehetjük olyanná az életünket amilyennek meg akarjuk élni."

-Miután ezt a kis gondolatot leírtam, nem is tudom mit kéne még.. Sok dolgot szerettem volna de most már csak  egyet akarok ezen a nyáron! ÉLVEZNI!

Remélem ti is élvezitek és megélitek a saját pillanataitokat!