Hát hogyan írhatnám le a mai napot???
Kínosan,kitartóan,hosszan tartó 21 és fél óra- eddig legalább is.
Mivel ma a mamámhoz mentünk anyukámmal korán keltünk-kellett kelnünk hogy pontos legyek.
Felvettem a körloknis szoknyámat fehér ujjatlant és a fürdőbe mentem- eddig minden okés volt, bár kint nagyon fújt a szél és így mint "csípős, szeles napunk lesz" gondolatot halottam képzeletben anyukám szájából.
De gondoltam majd rábeszélem hogy jó ez így... Na szóval végül még sem így lett. Bevittem a fürdőbe egy farmert, egy lila felsőt és mintás melltartót mert miért is ne?? Nem kell mindig fehér!
Szóval szanaszét voltak a cuccaim a fürdőben. Kivasaltam a hajam, megmostam az arcom- fordított sorrendben- és elkezdtem fogat mosni. Ekkor jött a nap (számomra)kínos része:
Apa bejött hogy kezet mosson és a levett fehérneműm (melltartóm) benne volt a kagylóban. Apa felvette. Majd arrébb rakta. Nagyon kínosnak éreztem, ezentúl mindig a szobámban fogok öltözni!!!
Az egyszer biztos- na meg a ne hagyd szét a cuccaidat dolog is itt van még de könyörgöm!! Ha én vagyok bent akkor az enyém a fürdőszoba!!!
A nagymamámnál csak egy parás dolog történt- ha nevezhetem így a dolgot- még pedig felmentünk egy öreg nénihez egy panel házba és -használt ruhákat néztek az anyukám és a mamám- bár ez lényegtelen- DE szinte biztos voltam benne hogy nem lesz ebből sok minden. Végül is méretileg és mivel egy öregebb néni ruháiról van szó hogy lehetne anyukámnak aki 40 körül van??
Szóval az a legfontosabb dolog hogy megláttam az egyik helységben egy házaspárról készült esküvői képet.
Mivel nem akartam illetlen lenni megkérdeztem hogy megnézhetem-e?
A válasz -hogy a néni által fejezzem ki magam- persze lett. Közelebb mentem hogy megnézzem.
Egy régi szekrényen volt amely tetején rengeteg bakelit lemez "porosodott".
A képen felismertem az öreg hölgy fénykorai önmagát és férjét aki már meghalt.-itt jön a hátborzongató rész.- Annyira kedvesnek és megigézőnek tűnt (a férj) azon a képen hogy nagyon megtetszett. Valahogy az az érzés fogott el hogy "nem lehet halott, annyira ismerősnek és szenvedélyesnek tűnt", "Nem hiszem el hogy ő nem most éli ezt a fénykorát!!!"
Végül is nem tudom mire fogni ezt az érzést... meglepő gyorsasággal ért és mikor kimentünk a szobából kényszeresen mentem vissza- míg a nagyszülők beszélgettek és nem vetttek észre-hogy egy-egy utolsó pillantást vegyek arra az arcra. Amely most már örökre az elmémbe vésődött.
