Az élet apró örömei

Sziasztok olvasók!

Az ok amiért most írok a szabadidő. Ez elmúlt héten keresztül egészen mostanáig nem tudtam kikapcsolódni, úgy hogy nagyon örülök hogy írhatok :) Sajnos még nem jeleztetek vissza hogy olvastátok az oldalam, de remélem ez valamikor megváltozik.

Az elmúlt másfél napban az eső folyamatosan zuhogott. De „az élet apró örömei” most  sem hagytak cserben, míg ilyen lehangoló borús időben sem.

A mai nap is egy ilyen „aprócska dolog” történt velem és remélem az általa szerzett tapasztalatot ti is hasznát, fogjátok venni.

Épp a barátnőmmel voltunk a Mcdonald’s-ban. Így pénteken sok cuccot kellett hazavinni. (többek között tornazsák, kabát a kézben, és esernyő- mivel épületben nincs rá szükség) Na meg a sulitáska, és benne a legalább 10 tankönyv és füzet.

Szóval megvettük az ennivalónkat, de az én sajtburgerem még nem készült el.

Így hát ott ahol az italt lehet kitölteni várakoztam. (A barátnőm ekkor már leült valahova.)

Egy néni töltötte teli a két poharat, az egyik oldalán én még a másik oldalán egy korombeli srác állt.

Majd a nő elment és megszólaltam:

-Tessék! (ez a tölts csak te először volt)

-Ah, köszi, csak várok valakire.

-Oké.- majd odaléptem és a Green tea-ből akartam magamnak önteni. De nem jött (vagy nem nyomtam be eléggé a kart) de átléptem hogy Colát öntsek magamnak.

-Jól meg kell nyomni.- mondta mielőtt még a Colához léptem volna.

-Azt nem ajánlom.- fűzte hozzá kedvesen mikor a ( már kétszer említett italból öntöttem.)

-Mm. Nem baj. - nyögtem ki a választ, miközben igyekeztem rendesen benyomni a kart. Majd az idősebb fiú, akinél rendeltem, odaadta a sajtburgert.

-Köszi.- mondtam és felvettem a tálcát.

-Jó étvágyat. -mondtam a srácnak mikor a szemébe néztem.

-Neked is.- mosolyodott el.

Majd elindultam. Mögöttem jött, s hirtelen rájöttem hogy nem tudom a barátnőm hol ül.

Körül néztem és megláttam.

-Hátranéztem hogy észrevegye hogy én megállok és kijelentettem:

-Rossz irány.- és elindultam balra, hogy leüljek.

A tanulság és tapasztalat a következő.

Az a srác nagyon szimpatikus volt. Sajnálom hogy nem mutatkoztam be neki. Persze nem akartam megosztani (először) személyes információk, csak annyit: Egyébként… vagyok.

Ez az elmulasztott alkalom, kicsit lehangolt. De azokban a percekben úgy éreztem megismertem egy kedves és barátságos (nak látszó) fiút aki vidámmá tette a napomat.

Szóval merjünk ismerkedni és ne féljünk egy picikét megnyílni, mert a jó pillanatok egy kicsit azon is múlnak hogy mi hogyan állunk hozzájuk.

Egyébként azt hiszem úgy jogos ha elmondom hogy már most. Néhány órával később alig emlékszem hogyan nézett ki az a bizonyos személy. :D Talán csak a rövid ideig tartó találkozás miatt, de a lényegre emlékszem. Hogy ez a pillanat belekerül a legjobbak közé. Amiket őrzök amióta csak létezik az agyamban az emlékezet.