Novella

Sziasztok! Úgy gondoltam itt az ideje hogy belekezdjek valamibe és erre egy novella tűnt a legalkalmasabbnak. Legalább is annak indul. Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

 Prológus

 

MELODY BRIGHT ezt a nevet-vagy is az embert keresik és ez vagyok én. Néhány napja még egy átlagos lány voltam az Appatage gimiben, egy a sok közül. Egy az árnyékokból és személyek közül akik egy parányi helyet foglalnak el az univerzumban. Nem igazán voltak barátaim, sem mások akik igazán számítottak.  Ám egyszer csak felhoztak egy hírt. A suliban mindenki engem nézegetett, de nem tudtam az okát, ugyan az akartam lenni aki voltam a felfigyelés előtt, egy árnyék.

Azt hittem itthon minden rendben lesz. Nem kell a szobámba bújva töltenem a napjaimat, mert boldog leszek. A családom körében, hogy most más lesz mint eddig.

De tévedtem. Mert túl sokat várok el. S ez nem az első alkalom. Próbáltam már változtatni ezen de hiába.

Apukám csak a fenyegetéseket tömi a fejembe s ha választhatok inkább a szobám mint ezernyi (igaz hogy üres, de még is szívig megbántó) fenyegetéseket hallgatni.

És ott van még anyám, aki kinézetre olyan szent hogy még istent is becsapná ezzel az álcával. Belül egy sötét nő aki gyereket sem akart magának. nem csak hogy ezt minden alkalommal a fejemhez vágja néha még pofont is ad hozzá. De olyat ami megmarad s beleivódik a bőrbe.

Behúzódok a saját zugomba s hallgatom a kiabálást s ordibálást amelyet a szüleim nap mint nap megismételnek.

Nem tudom már ezt tovább csinálni! Egyszerűen nem tudom elviselni ezt! Azt mondják nincs baj ,de hazudnak.

Nem lennék mérges ha elválnának. Nem érezném hogy csak a felel családommal vagyok.Nem. Csak ne kellene őket folyton hallgatnom!

Így hát megtettem. Először úgy gondoltam nem fog menni. Hogy fájni fog.S nem fogom bírni. Vissza kerülök oda ahonnan elindulok.

Összepakoltam a bőröndömbe elvetem némi pénzt s vonatra szálltam.

Szerencsémre fülkés volt szóval reménykedtem hogy egyedül lehetek a gondolataimba merülve s azon filózva mi lesz ez után?

A csekély csomagommal bőven elfértem volna az egy-egy üres helyen az emberek között, de kitartottam a végsőkig és találtam egy üres "dobozkát".

Bent leültem behúztam a tolóajtót és feltettem a bőröndöm a tartóra,ami felettem mereven állt ki a falból. Egy-két megállóig még egyedül maradtam, de azután már nem úsztam meg.

-Szia! Leülhetek?- Kérdezte egy barna szemű magas barna hajú srác akit korombelinek néztem.